2012.03.28.
19:46

Írta: Gege96

3Ds születésnap: Pilotwings Resort

Már pár nappal elcsúsztam a 3Ds első születésnapjától, de megszeretném említeni, hogy pont egy éve melyik játék volt a start számomra. Mint, ahogy a bejegyzés címe is említi, ez nem más, mint a Pilotwings Resort. Ez a játék inkább egy repülő szimulátornak tekinthető, ugyanis 3 fajta repülőeszközzel indulhatunk neki a magasba. Van sárkányrepülő, Jet pack, amely úgy néz ki, hogy mindkét oldalunkon egy kis rakéta van, és a hátunkon egy üzemanyagtartály. Végül a legutolsó, maga a repülő. Tetszésünk szerint választhatjuk az utóbbi "járműveket" akármikor, de mindegyikhez külön küldetések vannak, így célszerű mindegyikkel ugyanannyit szárnyalni a magasban. 2 játékmód közül választhatunk. Missions, amit az előbb említettem, tehát küldetések, és végül a Free Flight Mode, ahol szabadon körül barangolhatjuk az egész szigetet, amelyet Wuhu Island-nek hívnak. Ez a Wii Sports Resort vagy Wii Fit tulajoknak nagyon ismerős lehet. Szóval egy asztali konzolos pályát, átimportáltak egy kézi konzolra, ami igencsak nagyon jó. A küldetésekből is temérdek van, így panaszra semmi okunk sem lehet. A grafika, én már azt mondom, hogy a Wii szintjénél tart, ami dicséretes egy ilyen kis játékgépnél. A 3D meg egyszerűen fantasztikus. Eszméletlen mély térhatást nyújt a játékosnak, és ez 1 évvel ezelőtt engem is iszonyatosan lenyűgözött. Most is persze, de akkor láttam először szemüveg nélküli 3D-t, tehát értitek mire akarok kilyukadni, ugye? Még a 3Ds nyitócímei között volt ez a játék, tehát már egész jól demonstrálta, hogy mit várhatunk ettől a géptől a közeljövőben. Az ember szerintem nem jönne rá, hogy ez a szoftver valaha a kezdő játékoknál sorakozott, mert annyira jó lett. Habár az én véleményem szerint, ez csak egy minigame, nem teljes értékű játék, inkább magához a 3Ds-hez kellett volna csatolni ingyen, hogy ez a program bemutassa a konzol tulajdonságait, és a vevőnek kedvet hozhatna ahhoz, hogy több játékot vásároljon, mert tudja, hogy mit vett le a bolt polcáról és mire képes ez a kis szerkentyű. Azt majdnem elfelejtettem, hogy a saját Mii karakterünket is használhatjuk a repülések során. (Mii: magunkról formált avatar, tehát figura, amely minket szimbolizál a virtuális világban. A Nintendo így nevezte el.) Így a végére, semmi negatívumot nem tudok mondani a játékról, talán maximum azt, hogy egy kicsit rövid lett, de ennek ellenére egy kiváló játék, és a mai napig is imádom. Azt nem mondhatom, hogy a kedvencem, mivel amiket eddig vettem játékokat, azok mind a kedvenceim, tehát ez van. Én mindenkinek szívből ajánlom. Nekem elnyerte a tetszésemet. Még a játékaimat felsorolom, hogy mik is vannak 3Ds-re, megvételi sorrendben: Pilotwings Resort, Super Street Fighter 4 3D Edition, The Legend of Zelda Ocarina of Time 3D, Resident Evil The Mercenaries 3D, Sonic Generations, Mario Kart 7, Super Mario 3D Land, Need for Speed The Run, Resident Evil Revelations és Kid Icarus Uprising.

Szólj hozzá!

Címkék: pilot nintendo wings 3ds resort

A bejegyzés trackback címe:

https://nintendofan.blog.hu/api/trackback/id/tr844346433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása